Igaz a chili, mint fűszernövény, már elég régóta ismert a magyar köztudatban, termesztésével mégis nagyon sokáig vártak a magyar gazdák. De talán közülük is kiemelkedik Diczkó László, akinek chili szósza, a „Spirit of Attila”, világbajnoki aranyérmes lett egy nívós amerikai világversenyen. A „Spirit of Attila” csak egy, a több mint 11 féle különböző chiliszószt tartalmazó „Magyar vírtus” termékcsaládból.

László először 2010-ben találkozott egy számára nagyon érdekes jamaikai paprikával, és azonnal érezte, hogy ezzel szeretne foglalkozni. A következő évben bele is fogott a termesztésbe:
„Több mint 4000 fajta paprika van a világon, a hibridek számát pedig meg sem lehet becsülni. Azonnal láttam benne az üzleti lehetőséget, a termesztés hobbi része pedig abban maradt meg, hogy minden évben próbálok nagyon különleges darabokat is termelni. Jelenleg nagyjából negyven féle paprikám van, de hat-nyolc különleges paradicsomfajtát is termesztek”.
Chili termesztés Hogyan-ja
Chili termesztés korszerűsítése – Együttműködésünk terve
Kitaláltuk hát Lászlóval, hogy együtt elvégzünk egy egész szezont magába ölelő kísérletet. Mivel eddig is remekül értett a chili termesztés-hez, ezért ezt a munkát a jövőben is a saját módszerei szerint fogja elvégezni, ám az 5 sátor közül az egyikben, csak olyan arányú tápoldatokkal, öntözővízzel fog dolgozni, amilyet mi mondunk Neki.
A terv a következő:
Két tökéletesen ugyan akkora sátrat választottunk ki. Az egyik sátorban ugyan azt a tápoldatot és öntözővízet fogja adagolni László, mint a többi helyen. Ez lesz a Kontroll fóliasátor.
De a második sátorban, ott a ModernGazdáé lesz a terep 😉 Ezeket a méréseket fogjuk elvégezni:
Eredmények publikálása, teljes körű dokumentáció
Minden eredményt feljegyzünk, és minden fontosabb mérföldkőről befogunk számolni itt a Modern Gazda Blogján.
A következő cikkünkben, a palántázás előtti tényfeltáró méresekről lesz szó, videós és szöveges magyarázatokkal. Maradj velünk, és kövesd végig azt, hogyan fogjuk megváltoztatni László chili termesztés-i szokásait 🙂
Ajánlanád ezt a cikket másnak is ? 🙂 1 Ajánlás=1 Köszi a cikkért!










